5 hónap alatt 21 kg mínusz és felbecsülhetetlenül sok egészség – M. Feri sikertörténete

 

A Metálozott testek új cikksorozatában maguk az olvasók számolnak be sikertörténeteikről. Annu után most Feri írja le sikertörténetét. Ő egy igazi követendő példa, aki 5 hónap alatt megforgatta maga körül a világot! Külön öröm, hogy sikeréhez mi is hozzájárultunk. A képeken egyértelműen látszik a változás. Joggal lehet büszke, gratulálunk!

 

 

Leginkább a belső változásnak örülök!

 

 

Szia Angelocska!

 

Akkor bele is vágnék a történetembe:

 

Gyerekkorom óta túlsúllyal küzdök, mely a folyamatos számítógépezésnek, a mozgáshiánynak és annak köszönhető, hogy már 8 éves korom óta imádok főzni.  Emellett 15 éves korom óta elég sokat cigiztem.

 

Egyfolytában zabáltam, és az átlagos napi folyadékbevitelem 3 kávé, 1 liter kóla és este még pár sör volt, plusz 1-2 doboz cigi. Így jutottam el oda, hogy 2012 őszén (28 éves voltam) már 100 kg felett jártam (172 cm vagyok), a májam eléggé kivolt a vérnyomásommal és a kondíciómmal együtt, a testem romokban. A családomban gyakori a szívinfarktus, magas vérnyomás és cukorbetegség (apukám 37 éves korában halt meg infarktusban!). Szóval hasonló dolgok vártak rám is, ha tovább folytatom ezt az életvitelemet.

(Persze volt egy-két próbálkozásom konditerembe járással, futással, bringázással, de ezeket amilyen hamar elhatároztam, olyan hamar abba is hagytam. )

 

A Fegyencedzés 6 alapgyakorlata

A Fegyencedzés 6 alapgyakorlata

2012. decemberben fedeztem fel a Fegyencedzés nevű könyvet, amit nagyon érdekesnek találtam és tetszett, hogy akár a lakásban is csinálhatom a gyakorlatokat. Persze nem nagyon hittem benne, hogy sokat fog segíteni, de adtam neki egy esélyt mivel rám fért egy kis mozgás, így Karácsonykor elkezdtem a gyakorlatokat… és ahogy teltek a hetek, egyre jobban tetszett a dolog!!!

 

Nekiálltam az interneten is keresni a fegyencedzéssel kapcsolatos oldalakat, blogokat. Így találtam meg többek között a Metálozott testek oldalát és Jay blogját.

 

 

Ez a srác elképesztő dolgot művelt a fegyencedzést használva! 1 nap alatt elolvastam az elejétől a végéig a blogját, és megtaláltam benne a Harcosok étrendjét is.

 

Január 18.-án kezdtem el ezt az étrendet, mellette felhagytam a tésztaételek és pékáruk fogyasztásával, nem iszok alkoholt (max. 2 havonta 1-2 pohár fröccsöt), nem használok cukrot csak mézet, de azt is, csak ha muszáj és próbálok minél egészségesebb kajákat főzni és enni. Reggel a kávé után egy nagy pohár citromos vízzel indítom a napot, majd ebédig (délután 3 körül) még 1,5-2 liter víz vagy valamilyen tea (zöldtea, kamilla, menta, csipkebogyó). Ebédre általában 1 alma, 1 narancs és 1 répa a menü. (Eleinte a családtagjaim, munkatársaim kinevettek, mikor meglátták, hogy mit eszek. Most meg már azzal szívatnak, hogy ha nem hagyom abba, akkor „elfogyok” teljesen. 🙂 )

 

És este jön a legjobb rész: a lakoma.

 

Rájöttem, hogy miért működik ez a diéta nálam: én soha nem tudtam betartani, hogy keveset egyek. Mindig annyit ettem, amennyit bírtam. Soha nem tudtam keveset enni, a kalóriaszámolgatást nem nekem találták ki. Most csak az alulevési időszakot kell „átvészelnem” (mostanában már egyre gyakrabban van, hogy nem is kell ennem napközben semmit) aztán este jöhet a lakoma.

 

Jay oldalán kívül a Metálozott testek cikkei és a Ti blogjatiok, ahonnan nagyon sok ötletet és motivációt kaptam a gyakorlatok kivitelezésétől kezdve (A húzódzkodást például a Te cikked alapján sajátítottam el 🙂 és most már naponta kb. 50-60-at csinálok!) a finomabbnál-finomabb receptekig.

 

Most május van, 5 hónapja Fegyencedzem, 4 hónapja Harcos étrend és életmódváltás.

 

Fegyencedzés, harcosok étrendje

Fegyencedzés, harcosok étrendje

 

Jelenleg 78 kg vagyok, a vérnyomásom és a vérképem rendben van, a derékbőségemről annyit például, hogy tavaly még 38-as nadrágot hordtam, most a 32-es is kezd bő lenni!

 

Nem lehet lelőni, annyi energiával rendelkezek. Imádok mozogni! 🙂 A fegyencedzés mellett hamarosan el akarok kezdeni kettlebellezni is.

 

Aztán majd még meglátjuk a többit! 😀

 

M. Feri

 

 

Legyél Te a motiváló erő!

Sikerült elérned a célodat? Függetlenül attól, hogy az áhított álomalak lett a Tiéd, jelentős javulást értél el egészségi állapotodban, vagy egy kimagasló sportteljesítménnyel büszkélkedhetsz, írd meg történetedet, illusztráld néhány fényképpel (alakváltás esetén mindenképpen a sajátjaiddal!), és szívesen kitesszük a weboldalra a TE történetedet.

Várjuk sikertörténetedet az angelocska@gmail.com e-mail címre!

Gyűjtsd be a Neked járó ELISMERÉST!

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

image_print

Ez is érdekelhet

Posted in Sikertörténetek and tagged , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérlek, írd be az alábbit * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.