A karácsonyi hízás elkerülése 1. – adventi naptár 1.

 

Picit még korainak tűnhet ez a bejegyzés, de valójában nem az. A karácsonyi hízást ugyanis leginkább úgy tudjuk elkerülni, ha megértjük, a sütemények ilyenkor nem megváltásként jönnek. Egész évben az étkezéseink részét képezhetik és nincs ezzel semmi gond (sőt…), ameddig tartjuk a mértéket.

 

Santa-on-a-treadmill-300x250

Egy magyar ember átlagosan 2 kg-ot hízik az ünnepek alatt. Ezt tartós hízásként kell értelmezni, vagyis nem visszatartott víz, hanem zsír formájában. Ahhoz, hogy hirtelen felszedjünk némi vizet, elegendő pár napig több szénhidrátot fogyasztanunk, így lehetséges az is, hogy egy ismerősöm el tudja mondani magáról, hogy Karácsonykor 2 hét leforgása alatt 9 kilót szokott hízni. Legközelebb azonban, mikor csökkentjük a szénhidrátok mennyiségét, a víz távozik… ami pedig visszamarad ezt követően is, az bizony valós hízás. Ahhoz, hogy 1 kg valós súlyfelesleggel zárjuk az ünnepeket, elég 2 hét folyamán minden nap csak 500 kalóriával többet elfogyasztani vagy 4 hét folyamán napi 250-et. Ez minek felel meg? 250 kalória: egy kisebb süteménynek. 500 kalória: egy szelet tortának. Nem is túl nagynak… picit azért ijesztő is a diétázók számára, nem igaz?

 

 

Kis odafigyeléssel azonban a gond elkerülhető. Mert ünnepek alatt szigorúan meghúzni a nadrágszíjat? Nemcsak, hogy szinte mindenkinek lehetetlennek tűnik, de a többség nem is akarja. És valljuk be: ezzel nincs nagy gond.

 

4 évvel ezelőtt, 2011. december 25-én kezdtem el írni a Metálozott testek blogot, ami nem véletlen. Úgy éreztem, hogy súlyfeleslegem van és annak ellenére, hogy hónapok óta nem kíméltem a gyomromat, Karácsony másnapjára már megbántam, hogy végigkóstoltam az összes süteményt… oda és vissza néhányszor. A bűntudat, ami ezután következett, sok nő számára ismerős. Pedig ha hetente 1-szer vagy akár többször is az étrendünk részeként fogyasztunk finom falatokat, akkor az ünnepi süteményekre nem fogunk úgy tekinteni, mint az egész évben várt Messiásra. Hogy aztán ne tudjunk mértéket tartani és ne legyen szép vége…

 

 

Néhány jótanács tőlem az ünnepekre és előtte:

 

1. Legyen a diétád része!
Az első tanácsom tehát, amellyel lehet, hogy már picit el is késtem: építs a diétádba az év folyamán is egészséges süteményeket, nassolnivalókat és néha engedj a csábításnak pár falat erejéig a kevésbé egészségesnek tituláltakkal kapcsolatban is. Lehet ezt úgy csinálni, hogy egészséges is maradj és a mérleg nyelve se emelkedjen, és amiben a leginkább hasznodra lesz: a túlzott önmegtartóztatással szemben nem borzolja az idegeket. Ehhez az kell, hogy mértéket tarts és ne az elfogyasztott ételeken, plusz üres kalóriaként fogyaszd őket, hanem célzattal és okosan. Így a Karácsonyi és Szilveszteri dömping nagyon jól túlélhető, nem fogod két kézzel markolni a jutalomfalatként értékelt finomságokat és a bűntudat is elmarad 🙂

 

2. Igyál sok folyadékot!
Úgy értem, hogy vizet! Napi 3 liter szénsavmentes vízzel segíted a leterhelt szervezeted tisztulását, segítesz neki abban, hogy túltegye magát a nehezebbé vált emésztési folyamatokon. Ha koccintásra kerül sor, akkor 1-2 dl jó minőségű (!) bort fogyassz. Szilveszterkor válaszd a pezsgőt! Tartsd a mértéket!

 

Válaszd a sokgyümölcsös süteményt a vajkrémes, cukros verziók helyett

 

egeszseges

 

3. Edd a diósat, a mákosat, a mandulásat, a gyümölcsöset!
A cukrozott, vajkrémes (esetleg rosszabb esetben margarinnal készült) sűrű, émelyítően krémes sütemények helyett válaszd azt, amelyek alapját az olajos magvak és gyümölcsök adják. Készíts Te is magadnak dió és mák alapon liszt nélkül süteményeket. A gyümölcsös sütikhez pedig cukrot sem kell hozzáadnod. Egészséges, mégis finom desszerteket fogyaszthatsz így és mások sem fognak gyanút, ha megkínálod őket 😉

 

4. Süss kis mennyiséget, de több félét!WomanEatingCinnamonBuns
Süss többféle süteményt is, de ne 2 óriási tepsivel, hanem 1 kisebbel, amiből persze a vendégeknek is bőven jut… ha nem lesz sok vendéged, akkor pár darabra szorítkozz a recept elkészítésénél. Ha Rád szakad egy tepsi finomság, fennáll a veszélye, hogy “el kell fogyasztani” alapon el is fogod fogyasztani… azért legyen többféle, hogy megadd az ízlelelőbimbóidnak a változatosságot! Hiába készítesz egy féléből sokat, lehetséges, hogy meg fogod unni és a vágyaid kielégítetlenek maradnak.

 

5. Ne egyél, ha nem vagy éhes!
Az egyik legnagyobb hiba, hogy ilyenkor “muszáj enni”. Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy, ha valóban van még hely a gyomrodban. Ha nem, akkor előáll az, amit nem vársz: rosszullétek, rossz közérzet, depresszió.


6. Oszd be a süteményeket, edd őket tízóraira vagy uzsira és edzés előtt!
Ne kóstold végig a teljes készletet azonnal, egy ültő helyedben. Inkább találd ki, hogy melyik nap melyiket kóstolod meg. Oszd be őket! Emlékezz csak, hogy milyen kevéssel kell 1-2 héten át többet enned az 1-2 kg tartós súlyfelesleg kialakulásához. Javaslom, hogy az így beosztott süteményeket tízóraira vagy uzsonnára fogyaszd, lehetőleg mindig azonos időpontban. Tízórait és uzsit amúgy is fogyasztunk (jobb esetben), így ez egyben már kompenzálás is a kalóriák felől! Esetleg edd őket edzés előtt, hogy a bennük levő cukor (amennyiben nem te készítetted, mert te ugyebár nem azt használsz 😉 )megdobja az erőnlétedet és a teljesítményedet!

 

 

Holnap folytatása következik.

 

Metálozott testet,

Angelocska

Angelocska Életmód

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 

 

image_print

Ez is érdekelhet

Posted in Alapismeretek, Egészséges életmód and tagged , , , , , , , .

2 Comments

  1. Pingback: Adventi naptár | Metálozott testek

  2. Pingback: A karácsonyi hízás elkerülése 2. – adventi naptár 2. | Metálozott testek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérlek, írd be az alábbit * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.