A karizmok fejlesztése 1.

Az egyes izomcsoportok edzésről szóló cikksorozatom új fejezetéhez érkezett: a következő pár írásban a kar izmaival fogunk foglalkozni. Első körben – szokásunkhoz híven – megismerkedünk közelebbről is az izmokkal.

 

Ha a karról van szó, elsőre mindenkinek a bicepsz jut eszébe, a befeszített felkart már-már az erő jelképének szokták tekinteni és a kar körméretére is mint valami misztikus számra tekintenek (“Hányas a karod??”  ). Pedig a bicepsz (ideális esetben) csupán a felkar tömegének 1/3-át adja a nála jóval erősebb tricepsz mellett.

 

 

Nos, térjünk is át némi anatómiára!

A felkar izmait két csoportba soroljuk: vannak karhajlító és karfeszítő izmaink. Elsőszámú karhajlító izmunk a kétfejű karizom, azaz a bicpesz. Hosszú feje a kar külső, rövid feje a kar belső részén található. Mindkét fej a lapocka eltérő pontjáról ered és együtt, az orsócsonton tapadnak. A bicepsz tehát két ízületet hidal át, mégpedig a váll- és a könyökízületet, tehát ezek mozgatásában van fontos szerepe. Fő funkciója a kar, vagyis a könyök hajlítása, de emellett fontos kiemelni az alkar befele forgatását is (lásd, befele forgatós bicepsz gyakorlat!), valamint részt vesz a kar előre emelésében is.

 

katizomOké, a bicepszet mindenki ismeri, de alatta húzódik még egy fontos karhajlító izom, a brachialis, magyarul egyszerűen csak karizom. Ez a (fel)karcsontról ered és az alkar singcsontján tapad, egyetlen funckiója a könyök hajlítása.

Végül szót kell ejteni még egy kevésbé közismert, picike izomról, ez pedig a hollócsőr-karizom, ami a lapockán ered és a karcsonton tapad és a vállízület mozgásait segíti.

 

 

 

karizom1Fő karfeszítő izmunk a háromfejű karizom, azaz a tricepsz. Hosszú feje a lapockáról ered, belső feje a felkarcsont hátulsó, belső részén, külső feje pedig a felkarcsont hátulsó, külső részén. A három fej együttesen a sincsont könyökkampóján tapad. A hosszú fej két ízületet hidal át, mégpedig a váll- és a könyökízületet, míg a két rövidebb fej csak utóbbit. Az izomcsoport fő funkciója a könyök extenziója, azaz feszítése, míg a hosszú fej a kar hátrahúzásában is segédkezik.

 

Itt is meg kell említeni egy picike izmot, ez a kampóizom, ami a tricepsz munkáját segíti.

 

 

Végül pedig nézzük az alkart! Az izmokat szintén két csoportba oszthatjuk: a tenyéri oldalon vannak az alkar hajlítók (az alábbi képen: felxors), míg a kézháti oldalon a feszítők (az alábbi képen: extensors). Az izmok a karcsont, a singcsont és az orsócsont különböző pontjain erednek és az orsócsonton, valamint a kéztőcsontokon tapadnak. Két rétegben helyezkednek el, így megkülönböztetünk mély- és felületes izmokat. Többségük hosszú inakkal kifut a kézfej és az ujjak területére, s azokat mozgatják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

karizom2

A következő részben a bicepsz, a harmadikban a tricepsz edzéséről lesz szó kiemelve a legfontosabb gyakorlatokat, majd írok az alkarról is, végül pedig – szintén a megszokottak szerint – megkeressük a karra végezhető gyakorlatok helyét az edzéstervben.

 

 

 

 

Mimi,

Facebook oldal ITT

 

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 

 

image_print

Ez is érdekelhet

Posted in Edzéstervek, Fitnesz and tagged , , , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérlek, írd be az alábbit * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.