A 10 perces szuperszett

 

Bevallom őszintén, nem agyaltam sokat azon, hogy ezt a felsőtestre való „edzéstervet” megalkossam. Akkoriban olvastam el Dan John egyik könyvét, és frissen visszhangoztak fejemben szavai azzal kapcsolatban, hogy nem érdemes túlbonyolítania dolgokat. Nekem kellett egy eszköz, ami segítségével sok embernek tudok olyan edzést nyújtani, ami egyrészről kihívás, időtakarékos, sokáig használható, bármikor ismét elővehető, és szeretik is a csinálni. Az első alkalom után mindenki odáig volt és vissza, 10 perc alatt fergetegesen bedurrantak, leizzadtak, és a vége felé egy kicsit a levegőért is kapkodniuk kellett. A teljes 10 perc alatt csupán 2 gyakorlatot váltogattak, az alábbi szabályoknak megfelelően:

Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Gyorssegély! Kezdő és középhaladó 12 perces köredzés

Egy könnyed edzés, mely elsősorban a lábakat mozgatja át. Amolyan gyorssegély, ugyanis igen gyorsan letudható, ad némi felfrissülést és mehet is tovább a nap! Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Alattomos 24 perc… reszkessetek combok!

Mindössze 24 perc, de készülj fel… egyszerűnek tűnik, mégis ez egy kőkemény edzés, amelyben a lábak kerülnek előtérbe. Rövidgatyákat tehát jól felkötni és a bemelegítés után indulhat is a móka. Akarom mondani… nem, nem lesz feltétlenül mókás, de mire kipihened a fáradalmakat, már a hetedik mennyországban fogod magad érezni, és mosolyoghatsz és büszkeséggel tölthet el, hogy igen…. Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Kezdő edzésterv és rávezető gyakorlatok

A Fegyencedzésben az a jó, hogy a rendszer a kezdőket is támogatja, és a legegyszerűbb feladattól halad a legnehezebbig. Viszont a Street Workoutban nincs előre leírt, megadott rendszer, annyi rávezető, ahány gyakorlat. Csak írd be a keresőbe mondjuk “Planche training”, hát kb. 20 fajta edzést láttam rá… Ilyenkor mit lehet tenni? Egy kezdő ilyenkor szokott megijedni, hogy „Hűha én nem vagyok ilyen erős…” Pedig nem kellene, csak a megfelelő rávezető gyakorlatok kellenének. Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Teljes testes HIIT újratöltve! Csak bírd ki és jó lesz…

Ennek az edzésnek egy hosszabb, spinerrel és egyéb másik gyakorlatokkal kibővített verzióját tavaly nyáron végeztem, abban az időszakban, amikor valamilyen módon folyton energia túltengésem volt – vagy csak az álomalak lebegett a szemem előtt. Leginkább azonban az a valószínű, hogy ilyen edzésekkel vezettem le az energiát, erről az adott blogbejegyzésem eleje is tanúskodik:

Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

6 perces edzés elszántaknak

Időről időre érdemes elővenni régebbi edzéseinket, hogy leellenőrizzük a fejlődésünket. Ha lesz közületek, aki most elvégzi és megírja kommentben az idejét, én is újra megcsinálom, mérve az időmet! Ki lesz a gyorsabb, ki lesz a keményebb?

 

Figyelem, csak haladóknak!

 

Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Fogyj és izmosodj! Brutális zsírégető edzés

Nem tudom, ki hogy van vele, a zsír nekem nem a barátom, amikor úgy érzem több van rajtam, mint szeretném.

 

Heti 1-2 HIIT segít, hogy az év végén Rád kúszott kilók rövid időn belül le is másszanak Rólad. Persze ne felejtsd, hogy a konyhában sok minden eldől, ha javasolhatok valamit, akkor figyelmesen olvad el ezt a cikket.

Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Hatásos otthoni comb és popsiformáló edzés

Szeretnél szép, formás combokat és popsit? Valami igazán hatásosra vágysz, de nem tudsz konditerembe járni és eszközeid sem nagyon vannak? Akkor ez az edzés Neked való. Egy héten 1–2szer illeszd be egyéb edzéseid közé az itt leírt gyakorlatokat, így a rövidnadrág és szemet gyönyörködtető virgácsok garantáltak.ű

 

Az alábbi edzés úgy lett összeállítva, hogy már 2 darab 1,5 kg-os súlyzó és 2 darab, egyenként 1,5 vagy 2 kg-os lábsúly elegendő hozzá.

Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

Alap HIIT gyakorlatok

Szeretnék megmutatni néhány gyakorlatot, amelyek alapjai lehetnek egy HIIT edzésnek. Úgy próbáltam válogatni, hogy a teljesen kezdőktől a haladókig mindenki megtalálja a számára megfelelő verziót.

 

Kardió jellegű, leginkább combot formáló gyakorlatokat gyűjtöttem össze. A kezdőknek javaslom, hogy az ilyen típusúak közé tegyenek „felüdülésképp” fekvőtámasz és/vagy klasszikus hasizom gyakorlatokat, hogy ne csak az első kört bírják szuflával.

Tovább a cikk folytatásához

Ez is érdekelhet

image_print