Mennyi hízásra számíthatsz terhesség alatt?

 

Szeretnék egy régi cikket kiegészíteni most, hogy én is ebbe a “helyzetbe” kerültem és végre van rálátásom a dolgokra.

 

Nincs olyan, hogy terhesség alatti ideális hízás, mert mindenkinek a teste más változásokon fog keresztül menni. Van, aki az elején a rosszulléteknek köszönhetően fogy és van, aki már akkor is hatalmas étvággyal rendelkezik. Van, akit ágynyugalomra intenek és van, aki vígan edz hetente többször. Van, akinek székrekedése lesz és van, akinek hasmenése. És még sorolhatnám….

A hízás önkéntelenül is megtörténik, ezért is fogalmazok a címben úgy, hogy mire számíthatsz. Viszont ez csak egy lehetőség. Nem biztos, hogy veled is pont így történik.

 

 

Sokkolva

Sokkolva

A várandósság első hónapjaiban nem hagyott nyugodni, hogy sokkal többet hízok, mint ahogy azt normálisnak megállapították. Gyötört a bűntudat és azt hittem, végül 40 kilónál fogok kikötni. Viszont a testem tudta, mit akar, mert idővel szépen lassulni kezdett a hízásom különösebb szenvedés nélkül. Rá kellett jönnöm, hogy a hazai gyakorlat a maga 10 kilós maximumával (és annak erőltetésével) igencsak elvakult és szűk látókörű. Miért van az, hogy ha nem magyar oldalakat nézek, akkor a hízási ritmusom abszolút normálisnak mondható?

 

Édesanyáink idejében a 20-25 kg hízás teljesen normális volt terhesség alatt és senki nem szólt egy szót sem. Akkoriban úgy tartották, a várandós nőnek gyarapodnia kell és még 30 kilónál sem szóltak semmit, ma viszont kezdünk átesni a ló túloldalára. Persze ma már tudjuk, hogy valójában nem kell kettő helyett ennünk, hanem elegendő kb. 300 kalóriával többet fogyasztanunk ahhoz, hogy babánk egészségesen fejlődjön, a többi hízást pedig a lassuló anyagcserével megszerzi magának a szervezet, ha akarod, ha nem.

 

 

A korábbi cikk 9 kilóban állapította meg a hízást, amelyet csak a szervek (“alkatrészek”) és a baba gyarapodása tesz ki egymaga. Ez viszont nem teljesen igaz, ugyanis a korábbi számításból kimaradt az a minimum 3-5 kilogrammos zsírtartalék, amellyel az anyának a szülés utáni szoptatáshoz rendelkeznie kell. És ha ez korábban nem állt rendelkezésre, akkor vékonyan teherbe esők máris minimum 2, de akár 4 teljes kilóval túllépték az országunkban meghatározott maximumot, mélységes bűntudatot keltve anyukákban…

 

 

De vajon 12 kg a maximum?

 

hizasterhesseg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fenti táblázat azt mutatja, hogy normális testsúlyú édesanya akár 12-17 kilogrammot is hízhat terhesség alatt és ez még mindig normálisnak számít.

  • magzat: 3-4 kg
  • méhlepény: 0,5-1 kg
  • méh: 0,5-1 kg
  • magzatvíz: 1-1, kg
  • mellek: 0,5-1 kg
  • vér: 1,5-2 kg
  • zsírtartalék szoptatáshoz: 4-5 kg  (<– és miért is kellene szülés után azonnal leadni ezt, hogy úgy nézzünk ki, mint a szupermodellek? Nem minimum fél, de inkább 1 évig kellene szoptatnunk?)
  • testnedvek: 1,5-2 kg

 

 

BMI függyvényében

Érdemes figyelembe venni a kiinduló súlyunkat, kiinduló meglévő (vagy hiányzó) testzsír tartalékunkat és ennek függvényében megnyugodni vagy idegeskedni a felfelé kúszó számok láttán. Akin ugyanis nem volt meg a kellő zsírtartalék (a hormonháztartás egyensúlyához is elengedhetetlen), annak a teste ezt bizony fel fogja raktározni.

 

És itt jön a totális érthetetlenség, mert úgy néz ki, mégis megjelenik a hazai gyakorlatban is a BMI, mégsem veszik figyelembe, csak a 10 kilót erőltetik mindenki esetében:

 

hízás terhesség alatt

Külföldön

Itthon

Itthon

 

 

Az angol táblázat fordítása:

Ha BMI-d alacsony volt (19.8 alatt), akkor a hízás, amire nyugodt szívvel számíthatsz 12.5 – 18 kg.

Normál BMI-vel (19.8-26) rendelkező nők hízása kb. 11.5 – 16 kg lehet.

Magas BMI (26-29) esetén a hízás 7 – 11.5 kg (haza erőltetett gyakorlatot már ez is túllépi – no comment).

Nagyon magas BMI (igazán elhízottak 30 feletti BMI) esetén pedig jobb, ha nem hízunk 6 kilónál többet.

 

 

Hetente fél kg hízás?

Ezek után már csak azt magyarázza meg nekem valaki, hogy ha engedélyeznek hetente fél kiló hízást, akkor hogyan kapják meg végeredményként a 10 kilót?

 

Most már értitek, miért zavar, mikor édesanyákat, akik hirtelen többet híztak a “kelleténél” fogyókúrára fognak? A terhesség alatti fogyókúra igen veszélyes, ezért nem erre van szükség, hanem arra, hogy megegyük a szükségletet és körültekintően ne együnk túlzottan többet, mint a szükséges 300 plusz kalória. Ennyi az egész. És ami ezután következik, az a test dolga. Nem lehet biológiai élőlények működését matematikai pontossággal megszabni és elvakult agymenéssel korlátozni.

 

 

Angelocska
Angelocska-Életmód

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

image_print

Ez is érdekelhet

Posted in Általános cikkek, Egészséges életmód and tagged , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérlek, írd be az alábbit * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.