Diétás amaretti keksz – adventi naptár 11.

 

Az eredeti amaretti keksz a karamellizálódott cukortól roppan olyan jól… ez nem roppan, de a kinézete és az íze is abszolút megtévesztő 🙂  Az ízt pedig nem amaratto mandulalikőrrel, hanem mandulával értem el.

 

Bedobhatsz belőle 1-et a kávédhoz, mint egy igazi kávézóban adják, vagy pedig képezheti diétás tiramisúdnak is az alapját.

 

 

Hozzávalók (21 darabhoz):

  • 50 gramm zablisztamarettikávé
  • 50 gramm rizsliszt
  • 10 gramm puha vaj
  • 1 tojássárgája
  • 20 gramm őrölt mandula + 1 keserű mandula őrölve (keserű mandula hiányában használhatunk pár csepp mandula aromát is, de nem lesz ugyanilyen finom)
  • 20 gramm méz
  • 1 evőkanál eritrit vagy ennek megfelelő édesítő
  • 30 ml tej
  • 1 teáskanál sütőpor

 

 

Elkészítése:

  1. az alapanyagokat összekeverjük,
  2. pici gömböket formázunk, enyhén meglapítjuk őket és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük,
  3. betesszük a forró sütőbe,
  4. nincs hőfokmérőm, de kb. 160-180 fokon sülnek meg 12-15 perc alatt úgy, hogy az első 5 percben magasabb hőfokon sütjük és utána veszünk vissza belőle.

 

 

Jó étvágyat!

Angelocska
Angelocska-Életmód

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.




Zserbó golyó – mindenmentes ünnepi desszert, adventi naptár 8.

 

A kép illusztráció. Forrás

Tökéletes, pár perc alatt elkészíthető desszert, amely a diétáddal is összhangban lehet.

Nálam biztos elkészül! 🙂

 
 
 

Zserbó golyók

 
 

Hozzávalók (kb. 20 gombóchoz):

  • 150 gr aszalt sárgabarack
  • 150 gr darált dió
  • vanília
  • fél citrom reszelt héja
  • 2 evőkanál felfőzött almasűrítmény / sárgabarack sűrítmény vagy xilites sárgabarack lekvár
  • 2-3 tábla 70-90% olvasztott csokoládé

 

zserbó

 

Elkészítés:

  1. A sárgabarackot 1-2 órára beáztatjuk.
  2. Leöntjük a víz nagy részét, kevéskét hagyunk csak, épp annyit, hogy tudjuk turmixolni.
  3. Összekeverjük a dióval és a többi hozzávalóval és hűtőben pihentetjük kicsit a masszát.
  4. Vizes kézzel golyókat formázunk belőle.
  5. Vízgőz felett felolvasztjuk az étcsokoládét, a golyókat pálcikára szúrjuk és egyenként a csokoládéba forgatjuk.
  6. Tegyük folpack-kal fedett tálcára őket.

 

 

 

A tetejét megszórhatjuk darált dióval. Ha kis időre fagyasztóba tesszük, a csokoládé azonnal megdermed.

 

 

Jó étvágyat!

Angelocska
Angelocska-Életmód

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.




Metálozott testek sütiparty 1.

  1. augusztus 30.-án tartottuk az első Metálozott testek sütiparty-t a Margitszigeten.

 

Alább megosztjuk veletek is finom receptjeinket. Reméljük, hogy a hamarosan esedékes következő találkozónkra Ti is felbátorodtok és elhozzátok finomságaitokat, megkóstoljátok a többiekét 🙂

 

Első Metálozott testek sütiparty

Receptek

 

 

Gabriella: Mákos ischler

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Hozzávalók 22 db-hoz:

  • 250 gr (eritrites) darált mák
  • 140 gr tápiókakeményítő
  •  80 gr kókuszliszt

——————————-
Össz: 450 gr liszt

  • 200 gr kókuszzsír
  • 35 gr eritrit
  • 12 szem sztívia édesítő
  • 2 egész tojás
  • vaníliaaroma
  • szilvalekvár tölteléknek
  • 140 gr 80%-os étcsokoládé

 

A tészta összeállítása a hagyományos linzertészta arányaiból indult ki, ami 3 rész liszt, 2 rész zsíradék, 1 rész cukor.
A mák amúgy is olajos, ezért kevesebb zsíradékot számoltam. Édesítést pedig abból oldottam meg, ami otthon volt 🙂
A mákot pár nappal korábban egy éjszakán át vízben áztattam, majd leszűrtem és hagytam kiszáradni (kb. 3 nap). Ez azért kellett, hogy a fitátsavtartalmát csökkentsem, ami az olajos magvak sajátossága és gátolja sok tápanyag felszívódását. Az így kapott mákot pici eritrittel kávédarálóban daráltam le. Az eredmény sokkal finomabb állagú darált mák, mint a sima ‘száraz’ darált mák és ‘Pocak’ is sokkal jobban örül neki.
A liszteket az eritrittel összevegyítjük, egyenletesre keverjük.
Hozzáadjuk a 2 tojást, vaníliaaromát.
A sztíviát fél dl forró vízben feloldjuk ezt is hozzáadjuk.
A kókuszzsírt ha nem folyékony, akkor felolvasztjuk, majd hozzáadjuk ezt is a tésztához.
Jól összegyúrjuk egynemű masszává, majd 1 órára hűtőbe rakjuk dermedni.
Ha megdermedt, sütőpapírlapok közt kb fél centisre nyújtjuk és kb. 5 cm átmérőjű pohárral korongokat szúrunk ki, amiket sütőpapírral lefedett tepsibe rakunk.
160 fokra előmelegített sütőben 10-15 percet sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Ha kihűlt, szilvalekvárral párosával összeragasztjuk őket és fedett edényben a hűtőbe rakjuk.
Idővel kicsit megszívja magát a linzertészta lekvárral és megpuhul.
Ha ez megtörtént, akkor gőz fölött olvasztott étcsokoládéba forgatjuk az oldalát és a sütéshez használt sütőpapíros tepsibe rakosgatjuk, hogy ott rádermedjen a csoki, de ha meg tudjuk oladani, akkor a hűtőbe is be lehet rakni, ott hamarabb meg is dermed.
Kész.
Extra szilvalekvárral, de magában is lehet fogyasztani – ízlés szerint.

 

 

 

Samu: Citromos-köleses szeletek

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Tészta:

  • 5 evőkanál kókuszolaj
  • 100g mandulaliszt (én zabpehelylisztet használtam)
  • 200g kókuszreszelék
  • 2 tojásfehérje (sárgája majd a tetején lévő rétegre kell)
  • 3 evőkanál juharszirup (én mézet használtam)
  • csipet só

 

 

Kókuszolajat megmelegíted alacsony fokozaton, kókuszreszeléket-lisztet-mézet ráöntöd, kevered amíg össze nem áll, majd jöhet rá a tojásfehérje, és még 1-2 percig kevered.

20×30-as tepsibe rakj alufóliát, tömd ki az alját rendesen ezzel a tésztával, és 10-12 percig közepesen fokon süsd meg a sütőben.

 

 

Citromos mázréteg:

  • 3 tojás + 2 sárgája
  • 6 evőkanál juharszirup (méz 🙂 )
  • 2 citrom facsart leve + a reszelt héjuk
  • 35g mandulaliszt (zabpehely)

 

Robotgéppel keverd addig a tojásokat, amíg habzani nem kezdenek, majd önts hozzá minden mást és keverd még 2 percig.

Öntsd rá a tésztára és ~15-19 percig süssed, amíg pirulni nem kezd a széle kb, és hagyd kihűlni mielőtt felszeleteled 🙂

 

 

 

Réka: Hamis zserbó

süti2

Hozzávalók: 

  • 1 cs.(fél kg) zabpehely
  • 2 tojás
  • késhegynyi szódabikarbóna vagy sütőpor
  • csipet só
  • édesítés ízlés szerint (én 6 ek. eritritet használtam) , plusz annyi tej amennyivel az egészet krémes állagúra tudod
  • mixerezni

 

 

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntve 30-40 perc alatt készre sül. A kihűlt tésztát lapjára ketté vágtam, de lehet,hogy egyszerűbb és érdemesebb inkább a tésztát kettéosztani és két lapot kisütni. Eredetileg a tetejét kentem meg lekvárral és szórtam rá durvára aprított diót, mogyorót vagy mandulát, csak  a könnyebb szállíthatóság kedvéért kerültek ezek inkább a közepébe.

A tetejére a “csokimáz” karobporból, kevés kókuszzsírból és tejből készült, édesítésnek én itt is eritritet használtam.

 

Réka: Piskótatekercs

 

Hozzávalók:

  • 6 db. tojás
  • 6 ek. zabliszt vagy darált zabpehely
  • 3 ek. darált mogyoró (én egy kicsit meg is pirítottam serpenyőben)
  • 6 ek. eritrit
  • 1 cs. sütőpor
  • pár csepp citromlé
  • csipet só
  • lekvár

 

 

A tojásokat szétválsztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük a sóval és a ciromlével, ezután lassan, kanalanként  belekeverjük a zablisztet, amihez előzőleg hozzá keverjük a sütőport.  A sárgájákat kikeverjük az eritrittel és ezt is és a mogyorót is  beleforgatjuk a tésztába. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sül. Még melegen megkenjük cukormentes lekvárral és feltekerjük.

 

 

 

Edit féle mézeskalács 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

Hozzávalók:

  • 30 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt
  • 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 2 mk szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 250 ml méz
  • 125 g xilit
  • 50 g vaj
  • 1 evőkanál fűszerkeverék ízlés szerint ;
  • én az alábbiakat kevertem össze és raktam bele: fahéj,szegfűszeg,szegfűbors,gyömbér,csillagánizs,szerecsendió (az első két fűszer volt a meghatározó mennyiségben,ezekből raktam a legtöbbet)

 

Összeállítás:

Összekeverjük a száraz  elemeket,majd egy üstben gőz fölött a vajat és a mézet felhevítjük, amíg nem lesz teljesen folyékony állagú.

A liszt közepén képzett mélyedésbe rakjuk bele a vajas-mézes keveréket és a felvert tojást,majd gyúrjuk össze. (Nem kell megijedni, ha először nagyon ragad, idővel jól megszilárdul.)

Az összeállított tésztát érdemes 12 órán keresztül hűtőben pihentetni. Felhasználás előtt 1 órával vegyük ki a hűtőből. Majd kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtsuk ki a tésztát és tetszőleges formával szaggasuk ki.

Előmelegített sütőben 180 fokon 5-7 perc alatt süssük ki a sütiket! 🙂 (Arra kell vigyázni, hogy ne legyenek túl szorosan egymás mellett a figurák, mert sütés közben könnyen összenőnek. :))

 

 

Angelocska: Kókuszos és diós kockák gyümölcslekvárral

süti4

Piskóta:

Az alábbi recept egy kb. 22×28-as tepsire szól: A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tepsi alját kibéleltem sütőpapírral. 8 nagyméretű tojást ketté választottam. A fehérjét egy csipet sóval majdnem kemény habbá vertem, majd óvatosan hozzáöntöttem keverés mellett 100 gr porrá őrölt eritritet (75-100 között javaslom), tovább vertem habverővel. Mikor szép habos volt, egyesével hozzáadtam tojássárgájákat és addig vertem mozgatva a habverőt, míg buborékos lett (hatalmasra nő a mennyisége… ). Ezt követően fakanállal beleforgatunk 250 gr darált diót, melyben előzőleg elkevertünk 30 gr étkezési keményítőt és fél csomag sütőport. A tepsibe öntjük, a sütőbe toljuk. A teljes sütési idő 30 perc, de 10 perc elteltével vegyük vissza a hőfokot.

A sütő ajtaját szigorúan tilos nyitogatni! Némi hűlés után óvatosan fordítsuk ki egy tálcára és távolítsuk el a sütőpapírt.

 

Lekvár:

150-200 gr cseresznyéhez vagy meggyhez adjunk 20-25 gr xilitet, botmixerrel enyhén pürésítsük, hogy még  darabos maradjon és nagyon lassú tűzön, épphogy néha engedjen fel buborékot, másfél-2 óra alatt főzzünk lekvárt (én némi fahéjat és szegfűszeget is tettem bele a xilittel együtt).

 

 

Csokoládé és kókusz vagy dió:

Sajnos én vagyok az, aki 2 hónap távlatából próbál emlékezni erre, így nem emlékszem a pontos mennyiségekre, de ha az állagra mész, nem tudod elrontani. Egy fém edényben 150 gr holland keserű kakaóport (20%) keverjünk el kb. 100-150 gr eritrittel (annyival, amennyivel a számodra kívánt édességet majd eléred) és annyi kókuszzsírral vagy kókuszolajjal, amennyit felvesz. A massza legyen egész sűrű, de azért forgatható, viszont még nem folyjon. Ehhez keverjünk lassanként vizet, annyit, hogy már folyós állagú kezdjen lenni. Egy lábasban forralj fel vizet, felette legyen a fém edényed a csokoládéval és folyamatosan kevergesd. Vízgőz felett így folyós állagúra megolvasztjuk a csokoládét (de még mindig 2-3 mm vastagon a kanálon marad, ha belemártjuk).

Vegyünk a beforgatáshoz 200 gr kókuszreszeléket vagy pedig diót is darálhatunk. Sokan azt mondták, azzal finomabb volt!

 

Összeállítás:

A piskóta széleit levághatjuk, ha esetleg megkeményedett (vagy nem, ha szeretjük a széleket). Nagyon éles késsel felkockázzuk. Óvatosan minden szeletet vízszintesen ketté vágunk, megkenjük a gyümölcslekvárral és állni hagyjuk pár percig. Ekkor a meleg csokoládéba beforgatjuk bal kézzel, a jobb kézzel inkább csak a kókuszreszeléket kezeljük (különben a csokoládéra ragad a kókusz a kezünkön!). Jó sokat fel fog venni. Egy tálcára helyezzük a kész darabokat.

 

Minél tovább pihen, annál jobb! J Nem egy villámsüti, de nagyon finom, megéri a bele fektetett időt, anyagot és energiát.

 

 

Eduárd: Köleses túrós süti

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

A recept innen van, de pár dologban különbözik. Natúr joghurtot nem tettem bele és több ideig sütöttem.

 

Hozzávalók:

  • köles 125 g
  • rizstej 3 dl
  • édesítő (Nyírfacukor)
  • tojás 3 db (3 fehérje, 2 sárgája)
  • túró 250 g
  • vanília rúd (fél rudat tettem bele, szerintem kevés volt)
  • lenmagliszt
  • kókuszliszt
  • kókuszzsír

 

Elkészítés:

  • Kölest cukrozott (5 kávéskanál) rizstejben megfőzni
  • Túróhoz 2 tojás sárgája, 5 kávéskanál cukor, vanília rúd kikapart belseje
  • 3 tojásfehérjét sózni (fél kávéskanál), kemény habbá verni
  • a fenti hármat összekeverni, lenmaglisztet (2 evőkanál) és kókuszlisztet (1 evőkanál) hozzákeverni
  • jénai tálat kókuszzsírral kikenni, masszát beleönteni
  • 175-180 fokon 1 óra, 1 óra 10 percig sütni

 

 

 

Mimi: Vörösáfonyás zabpelyhes süti

süti6

Hozzávalók:

– 60 g zabpehely (nekem a fele apró-, a fele nagyszemű volt)

– 30 g zabpehelyliszt

– 30 g darált dió

– 5 ek. eritrit

– 1 tk. szódabikarbóna

– 250 g sovány túró

– 2 alma (össz. kb. 300 g)

– 2 tojás

– 50 g aszalt vörösáfonya

– 15 g 99%-os étcsoki

– fahéj, mézeskalács fűszer

 

 

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, a vörösáfonyát beáztatjuk meleg vízbe.

 

Összekeverjük a zabot, diót, édesítőt, szódabikarbónát, fűszereket, majd hozzáadjuk a 2 tojást és a túrót. Alaposan összekeverjük, majd meghámozzuk és hozzáreszeljük az almákat. Megint jól megkeverjük a masszát, végül hozzáadjuk a lecsepegtetett vörösáfonyát és késsel beleforgácsoljuk a csokit.

 

Szilikon sütőlapra, vagy sütőpapírra nagyobb teáskanállal kis halmokat rakunk, majd készre sütjük őket. Nem tudom, mennyi ideig sültek, amikor barnulni kezdenek, készen vannak.

 

Nekem 27 db sütim lett. Az egész adag tápanyagtartalma (kerekítve): 1240 kcal, 60 g fehérje, 150 g szénhidrát, 40 g zsír

 

 

 

 

 

Jay: Csokis zabkeksz

süti7

 

Hozzávalók:

  • 10 dkg méz – vegyes virág
  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg 80%-os kakaótartalmú étcsokoládé
  • 10 dkg zabpehelyliszt
  • 15 dkg zabpehely
  • 1 teáskanálfahéj (őrölt)
  • 0.5 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 csipetsó – tengeri

 

Elkészítés

  1. Melegítsük elő a sütőt 175 C-ra.
  2. A zablisztet keverjük el a zabpehellyel, a fahéjjal, a szódabikarbónával és a sóval.
  3. A vajat a mézet és a csokoládét megolvasztjuk majd összekeverjük a száraz alapanyagokkal. Tegyük fél órára a hűtőbe pihenni. (könnyebben lehet a kezünkkel formálni, nem ragad majd annyira)
  4. A tésztából diónyi nagyságú golyókat formálunk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és a tenyerünkkel lelapogatjuk. Előmelegített sütőben 175 C-on, 10-15 perc alatt megsütjük.

 

 

 

Timi:  Túrós sütemény

süti8

Hozzávalók:

 

A tésztához:

– 32 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt (de van, hogy 4-5 dkg-t zabpehelyre cserélek) – 0.5 csomag sütőpor – 14-5 dkg kókuszvirágcukor (de kóstolni kell közben, akár kicsit kevesebb is elég lehet) – 20 dkg teavaj – 3 ek cukrozatlan kakaópor (nálam ez szerencsi “cicás”) – 1 db tojás A töltelékhez:

– 50 dkg tehéntúró – 13-4 dkg kókuszvirágcukor – 3 db tojás – ha veszel _bio_ citromot, annak a héját is bele lehet reszelni, de én ezt nem szoktam (a sima boltit _tilos_ beletenni!!! Mérgező!)

 

 

Elkészítés:

A tésztához a száraz anyagokat összekeverjük, majd mindezt elmorzsoljuk a teavajjal. Hozzáadjuk a tojást, és gyorsan tésztát gyúrunk. Ha sokat vesződünk vele, elolvad a vaj, és lágy lesz a tészta. A tésztát két egyenlő részre osztjuk. Egyik darabot mélyhűtőbe rakjuk, a másikat kinyújtjuk, és egy kivajazott, kilisztezett tepsibe tesszük. (ill. én sütőpapírra szoktam) A töltelékhez a túrót villával összetörjük, hozzákeverjük a többi hozzávalót a tojásfehérjéken kívül. A tojásfehérjéket habbá verjük, és lazán a túróhoz forgatjuk. (bár én ennél is egyben beleteszem a tojást, nem szórakozok a habveréssel) Ezt a tölteléket a tészta tetejére kenjük. A másik tésztát egyenletesen, hogy mindenhova jusson, nagylyukú reszelővel a túrós töltelékre reszeljük. Előmelegített sütőben megsütjük. Időt nem tudok rá mondani, hány perc legyen, figyelgetni kell. Ha a túró színén látszik, hogy elkezd “pirulni” és a reszelt tészta is itt-ott keményedik, akkor ki lehet venni. Langyosan már szeletelhetjük is.

 

 

Attila: Mákos pogácsa

süti9

Hozzávalók:

  • 34 dkg liszt,
  • 2 zacskó vaníliás cukor (pl. norbi pékségben kapható cukormentes, vagy vanília aroma az édesítőhöz),
  • 1 sütőpor,
  • 4 tojássárgája,
  • 28dkg vaj,
  • 35dkg édesített mák (xilit vagy poritrit!:) )
  • Lapos kis pogácsákat formázunk és sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk
  • 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük!
  • Sütés végén a pogik alját érdemes ellenőrizni, ha sötétbarna, akkor megsült!

 

 

Peti: Meggyes-mákos süti

süti10

 

Tészta:

-1 nagy pohár kefir (375ml[mostantól ez a mérce])

-fél pohár méz -fél pohár kókuszzsír

-1 pohár darált mák

-1 pohár liszt ( Én durumból készítettem )

-1 csipet só

-1 csomag sütőpor

-nagyon kevés vanília aroma( nem kötelező )

-4 tojás Meggyzselé:

-1 üveg meggybefőtt (ha lehet cukormentes, a meggy tartalmaz elég fruktózt )

-fél csomag vaníliapuding v. 1 csomag zselatin(ez lassabban dermed)

-cukormentes habtejszín

 

 

Tészta elkészítése: Egy tálba öntjük a kefirt, kókuszzsírt, mézet, tojást. Jól el kell keverni, utána belerakni a többi hozzávalót. Lágy masszát kell kapni. Kb 30×40-es tepsit ki kell bélelni sütőpapírral, 180-190°-os ELŐMELEGÍTETT sütőben elkészíteni.

 

 

Zselé:

a meggylében elkeverni a pudingot csomómentesre, bele a meggy és állandó kavarás mellett sűrűre kell főzni.

 

Puding:

a szokásos módon Ha kisült a tészta, rákenjünk a pudingot, megvárjuk míg megdermed, rá megy a meggyzselé. Ha ez is kihűlt, a tetejére felvert tejszínhabot teszünk. Betesszük hűtőbe és ha kibírjuk este nem megenni várunk vele másnapig hogy össze érjen

 

 

 

 

Meli: Zabpelyhes-túrós keksz

süti11

 

Hozzávalók:

  • 25 dkg tehéntúró
  • 1 db tojás
  • 175 g joghurt (natúr)
  • 5 dkg olvasztott vaj –> ehelyett kb fél dl hidegen sajtolt lenmag olajat használtam
  • 5 ek zabpehely
  • 2 ek cukor –> 2-3 kanál mézzel helyettesítettem
  • 1 csipet só
  • 1 kk citromhéj (reszelt)
  • fahéj ízlés szerint
  • 5 dkg csokoládé (reszelt) –> keserű csoki

 

Elkészítés:

  1. A hozzávalókat egy keverőtálban összedolgozzuk.
    2. Sütőpapírral bélelt tepsibe halmozzuk egy kanál segítségével, és keksz formákat alkotunk.
    3. Előmelegített sütőben 25 perc alatt elkészül.
    4. Nem száraz, hanem finom puha lesz.

 

A másik süti pedig 8 tojásfehérje összeturmixolva pici mézzel és 2-3 főtt édesburgonyával: ezt muffinformában sütöttem ki 25 perc alatt, úgy, hogy kb csak másfél centi anyagot öntöttem a formácskák aljára. 🙂

 

 

Judit: almás rétes

süti12

Almás rétes réteslapohttp://www.metalozott-testek.hu/index2.php?page=fooldal&cont=receptek&cim=&editok=1&kepfel=0kból de csak alma a töltelék… semmi édesítő 🙂

 

 

További képek megtekinthetők ITT

 

 

Metálozott testet!

Angelocska, Mimi, Samu és a többiek 🙂

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 




Diétás zserbó

Diétás zserbó, aminek a tésztája csak zabpehelylisztből készült? Egészséges és még ráadásul finom is?

A zserbó alapvetően szénhidrátot és zsírokat is tartalmaz, így elsősorban a minősége miatt diétás ez a recept, de azért az értékei is sokkal jobbak…  Az egész süti receptje saját ötletem!

 

 

Diétás zserbó recept

A tésztához:

Giga adag tésztát kevertem ki, de ennek csak a 3/5-öd része ment a zserbóba, vagyis 3 lap, 2 lapot pedig másképpen használtam fel. De akár 5 lapból is készíthetitek

Leírom a teljes adagot és perjellel tőle elválasztva azt, hogyan lehetne, ha csak 3-at készítünk:

 

5 / 3 laphoz:

  • 500 gr / 300 gr teljes kiőrlésű (SPAR-ban) zabpehelyliszt,
  • 2 nagy tojás / 75 gr tojás,
  • 100 gr / 60 gr olvasztott libazsír (vagy vaj vagy kókuszzsír, én libazsírt használtam 🙂  ),
  • 3 dl / 1,8 dl tej (most 1,5%-os),
  • 2 dl / 1,2 dl víz,
  • késhegynyi só,
  • szódabikarbóna,
  • ízlés szerint édesítés (nálam most kivételesen folyékony édesítő).

 

 

Először összekeverünk mindent a tej és víz nélkül, majd elkezdjük vele higítani, a végén habverőre váltottam. Krémes masszát kapunk, amiből rakunk vagy öntünk egy keveset a sütőpapírral bélelt tepsi közepébe, majd fakanállal óvatosan és türelmesen elegyengetjük. Legyen nagyon vékony, majd mehet a sütőbe sülni egészen addig, amíg nem látjuk, hogy a széle enyhén sötétedik. Kb. 160 fokon, nincs hőfokmérőm, de ha túl forró, akkor felhólyagosodik. Nekem 20 perc alatt sültek meg.

 

Én az 5 lapot készítettem és 2 tepsivel dolgoztam felváltva, az egyikben sültek a zserbó, a másikban a másik süti lapjai. 3 órába tellett… a vége felé kezdett összesűrűsödni, ezért icipici vizet tettem bele a 4. előtt.

 

Terítsünk le egy asztalt konyharuhával, kivéve a sütőből a tepsit emeljük a süteménylapot sütőpapírral együtt, fordítsuk lefelé a konyharuhára, húzzuk le a papírt.

 

Ha felpuklisodott, akkor itt még meg lehet kicsit nyomkodni és kiegyengetni.

 

Ha kihűltek a lapok, helyezzük egymásra és a konyharuha oldalait felhajtva másnapig pihenhetnek.

 

 

 

Töltelék:

  • 200 gramm sárgabarack lekvár xilittel
  • 150 gramm darált dió + eritrit

 

Vettem SPAR-ban Xilittel készült sárgabarack lekvárt. Ebből 200 grammot használtam. A legjobb persze, ha te magad főzöl lekvárt, nagyon alacsony lángon kis xilittel és vízzel hamar megvan annyi, amennyi egy süteményhez kell. Most viszont nincs friss barack…

 

Fogtam egy lapot, megkentem 50 gramm xilites sárgabarack lekvárral, megszórtam dióval (az egészhez 150 gramm darált diót használtam fel, amihez hozzákevertem kb. 50 gramm eritritet, a fél lapra tehát 75 gramm diót szórtam). A következő lapot felfordítottam, azt is megkentem lekvárral és a lekváros felével lefelé rátettem a sárgabarackkal kent, dióval szórt lapra. Ugyanezt megcsináltam a következő rétegnél is.

 

 

Csokoládé réteg:

  • 40 gramm zsírszegény kakaópor
  • 20 gramm kókuszzsír
  • édesítés
  • víz

 

 

A végére jön a fincsi csokoládé. Mindig 20-22%-os kakaóport használok, most viszont arra gondoltam, kipróbálom a 11%-ost, milyen lehet az íze? (Nameg olcsóbb is volt…. 🙂 ). 40 grammot elkevertem 20 gramm olvasztott kókuszzsírral. Adjunk hozzá ízlés szerint édesítést (eritrit, nálam most folyékony édesítő). Jól keverjük el. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy még sűrű csoki, de már picit krémesebb legyen. Vízgőz felett olvasszuk meg. Ha nem olvad, csak odaég, akkor kell még kis víz bele. Ha kész, kenjük rá a zserbó tetejére.

 

A csoki részben lehet spórolni a kókuszzsírral és a kakaóporral, de nem érdemes… egyrészt, mert a teljes süti mennyiségéhez képest ez nem nagyon számít, másrészt meg mert ki akarna spórolni a fincsi csokoládéval????

 

 

 

Türelemjáték, csomagolás:

Fogtam 2 fogpiszkálót, félbetörtem, a tetejébe szúrtam 4 helyen: ez arra kell, hogy folpack-kal lefedve ne ragadjon rá a csokoládé.

 

Becsomagoltam úgy, hogy lehetőleg sehol se tudjon levegőbe menni és utána órákon át csücsült a hűtőben. Ha reggel megkenjük, akkor estére már fogyasztható, de valójában kell neki  nap, mire igazán finom lesz, mert még lepuhul!!! A későbbiekben is figyeljünk, hogy ne nagyon tudjon levegő miatt kiszáradni. és most holnap reggelig ott csücsül a hűtőben. Nagyon finom :)))

 

 

Tápértéke:

Ha 24 szeletre vágjuk, akkor egy 50 grammos szeletben 138 kalória, 4 gramm fehérje, 10,7 gramm szénhidrát, 8,5 gramm zsír.

 

 

Metálozott testet,

Angelocska

Angelocska Életmód

 

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 




Kiwis körtepuding kókuszos kekszbundában

A desszert, ami olyan finom, hogy nincs elegendő szép szó, amivel illetni lehetne… nyugodtan káromkodjatok  

 

Az ötletet Évi narancsos almapudingja adta. Ezeket az egyszerűen, kényelmesen, sütőben elkészíthető finomságokat úgy tűnik, úgy variáljuk, ahogy csak szeretnénk. Nem csak a felhasznált gyümölcsöket, hanem akár a felső réteget illetően is. Ezúttal kókuszosra készítettem.

 

Kiwis körtepuding kókuszos kekszbundában recept

Hozzávalók (25 centis kerek jénaihoz, a gyümölcsöket tisztítás után mértem)

  • 650 gramm kiwi
  • 650 gramm körte
  • pár csepp friss citromlé
  • fél citrom héja
  • 6+5 csapott evőkanál eritrit
  • őrölt fahéj
  • 100 gramm teljes kiőrlésű zabpehely liszt (vagy zabpehely porrá őrölve)
  • 1 tojás + 1 sárgája
  • 50 gramm teavaj
  • 50 gramm kókuszreszelék (30+20 gramm)
  • 1 dl tehéntej (1,5%)
  • szódabikarbóna
  • csipet só

 

Elkészítése

 

A kiwiket félbe vágjuk, egy kanállal kivájjuk a belsejüket. A körtét megmossuk, megpucoljuk, eltávolítjuk a magházat. A jénaiba tesszük őket. Feldaraboljuk a gyümölcsöket (nem túl kicsi darabokra, hiszen sütéskor még össze is esik), meglocsoljuk pár csepp friss citromlével, megszórjuk 6 evőkanál eritrittel, elkeverjük. A gyümölcsöket egyengessük el úgy, hogy a körte és a kiwi eloszlása jó legyen (azonos gyümölcsök szeretnek egy helyen összegyűlni) és úgy, hogy a tetején ne legyenek mély gödrök, sem kiállások. A tetejét megszórjuk fahéjjal, vékony rétegben mindenhová kerüljön.

 

A tojást és az egy sárgáját kézi habverővel felkeverjük ízlés szerinti eritrittel (kb. 5 evőkanál), majd utána hozzákeverjük a teljes kiőrlésű zabpehely lisztet, 50 gramm olvasztott teavajat, 30 gramm kókuszreszeléket, egy csipet sót, fél citrom reszelt héját és egy mokkáskanál szódabikarbónát. 1 dl tejjel higítjuk.

 

Kanalazzuk rá a tésztát a gyümölcsökre, majd a egyengessük el.

 

Ekkora már előmelegítettük a sütőt (nincs hőfokmérőm, de 180-ra tippelem, amit a vége felé visszaveszek kicsit). Kb. 45-50 percig sütjük (vagy kicsit tovább, ha még felbugyod a leve a felső réteg fölé), de 15 perc után szórjuk meg a maradék 20 gramm kókuszreszelékkel, a kanállal nyomkodjuk bele. (ha ekkorra már a külseje megkeményedett, akkor később még tudunk csenni a belső léből, amit rácsepegtetünk, hogy ne égjen oda a kókusz).

 

Az utolsó 10-15 percben egy konyharuhával támasszuk ki a sütő ajtaját, hogy a minimális résen a pára távozni tudjon.

 

kivi1

 

Vegyük ki a sütőből és hűtsük ki teljesen fogyasztás előtt (min. 3 óra várakozás, de jobb egy éjszaka).

 

100 gramm tápértéke: kcal: 102.85 fehérje: 2.47 szénhidrát: 11.38 zsír: 5.43

1 szelet (összesen 8 szelet) tápértéke: kcal: 226.26 fehérje: 5.42 szénhidrát: 25.04 zsír: 11.95

 

 

Készítsétek el, nem fogjátok megbánni… talán csak azt, hogy nem készítettetek eleve dupla mennyiséget 🙂

 

 

Metálozott testet,

Angelocska

Angelocska Életmód

 

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 




Ricotta torta

Imádjuk a krémes pihe-puha süteményeket! Ezek itthon a kedvenceink. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, úgy döntöttem, ricotta tortát sütök. Sosem sütöttem még ilyesmit, így fogalmam sem volt, hogyan fog viselkedni… mivel magamhoz illő receptet pedig nem találtam, megint magam ötlöttem ki egyet 🙂 Biztos lehet még rajta szigorítani (írok is a cikk második végén egy példát), de nekem az elsődleges szempont az volt, hogy alacsony szénhidráttartalma legyen. Súlymegtartáson vagyok, így nem ódzkodom némi zsírtól.

 

 

Az alsó képen látszik, hogy belül krémes maradt, de még

ott is puha habos, ahol megpirult.

ricotta

 

Ricotta torta recept

Hozzávalók (25 centis forma):

  • 500 gr Szarvasi Ricotta (krémes állag)
  • 150 gr tejföl (nálam 20%)
  • 4 nagyobb tojás
  • 1 csipet só
  • 140 gr teljes kiőrlésű zabliszt (nálam Ecofood, de lehet botmixerrel is porítani zabpelyhet)
  • 100 gr teavaj
  • 20 gr Xilit (vagy eritrit)
  • 180 gr eritrit
  • fél csomag sütőpor
  • vanília valamilyen formában
  • 1 citrom héja
  • fél citrom leve

 

 

Elkészítése:

  1. a tortaforma alját bevajazzuk, kibéleljük sütőpapírral.
  2. a sütöt előmelegítjük 180 fokra
  3. 100 gr zabpehelylisztet összekeverünk 50 gr olvasztott vajjal és 20 gr Xilittel (vagy eritrittel) és a forma aljába nyomkodjuk
  4. a tojásokat ketté választjuk
  5. a sárgáját felverjük a 180 gr eritrittel
  6. beletesszük a ricottát
  7. elkeverjük 40 gr zabpehelyliszttel, fél csomag sütőporral
  8. belereszeljük a citrom héját, hozzáöntjük a fele citrom kifacsart levét, vaníliát
  9. belekeverjük a tejfölt is és a másik 50 gr olvasztott teavajat
  10. a tojásfehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk és beleforgatjuk a többi részbe.
  11. az előmelegített sütőbe toljuk, 5 perc elteltével visszavesszük a hőfokot (sajna nincs hőfokmérőm, 150-160 fok körül) és további kb. 50 percet sütjük, vagy addig, amíg a tetején nem csak a legszéle, hanem már beljebb is kicsit elkezd barnulni.
  12. 2 óra hűlés után körbevágjuk a karimán belül, majd folpackkal fedve egy éjszakán át hűtjük fogyasztás előtt.

 

 

 

Az enyém belül is puha krémes maradt 🙂

 

 

100 grammban: 201,89 kCal, 8,1 gr fehérje, 10,3 gr szénhidrát, 14,7 gr zsír

1 szelet 168 grammos, ha 8 szelettel számolunk, de természetesen több szeletre is vághatjuk.

 

 

 

Lehet szépíteni az értékeken, ha Xilit helyett is eritritet, a vajat mindkét helyen 40-re vesszük vissza (így talán még összeáll a tészta), valamint 12%-os tejfölt használunk. Ez esetben:

 

100 grammban: 182,34 kCal, 8,1 gr fehérje, 8,97 gr szénhidrát, 12,9 gr zsír

1 szelet 168 grammos, ha 8 szelettel számolunk.

 

 

 

 

Metálozott testet,

Angelocska

Angelocska Életmód

 

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 




A Nutella függők legjobb egészséges alternatívája: Nutellás zabkása

Gondolom sokak számára ismerős a kajafüggőség…nos, nekem az egyik kedvenc édes bűnbeesésem a nutella. Tudom, tele van mindennel, amiket egyáltalán nem lenne szabad enni, de néha-néha belefér egy kis elcsábulás. Keresgéltem azonban alternatívát, amivel kiválthatom valahogy ezt a cukros édességet és a jó hír, hogy találtam is egyet, ami pont nekem való, mivel a zab nem hiányozhat a reggeleimből és kicsit csokifüggő vagyok. Hoztam egy receptet, amivel kitűnően helyettesíthető a nutella, hiszen egészséges és tápláló finomságot alkothatunk, gyorsan és bűntudatmentesen. Ez a „hamis” nutellás zabkása. Lássuk a receptet:

 

Nutellás zabkása RECEPT

A látszatot fenntartva, hogy nutellás zabkását eszel, sokkal egészségesebb és ízesebb verziót készíthetsz, melyet imádni fogsz. Nincs más dolgod, mint összekeverni a hozzávalókat – egyszerű és nagyszerű recept, amivel maximálisan kielégítheted az édesség utáni vágyadat. Nálam működött és az egész család nagyon szereti 🙂 Kóstold meg Te is.

bro

Hozzávalók

½ bögre (kb 50g) zabpehely

1 evőkanál (kb.7g) ízesítetlen kakaópor

1 evőkanálnyi cukornak megfelelő édesítő/egészséges cukorhelyettesítő

2 teáskanál mogyoró aroma (ízlés szerint, a nutella íz fokozására)

½ bögre mandulatej/kókusztej

¼ bögre extra tej, hogy még krémesebb (a végén adjuk hozzá, de nem feltétlenül fontos, ha jó az állaga)

Tetejére:

½ evőkanál tört mogyoró

 

bro2Elkészítés

  1. Tedd a hozzávalókat egy serpenyőbe. Alacsony fokozaton „párold” addig, míg a folyékony hozzávalók fel nem szívódnak. Add hozzá az extra tejet, ha szükséges.
  2. Egy alternatíva: mikróban is elkészítheted, ha szeretnéd, tedd be 1 ½ percre. Vedd ki keverd meg és tedd be újra fél-1 percre (vagy míg meg nem fő teljesen)
  3. A tetejét szórd meg darált mogyoróval és nyakon öntheted még tejjel, ha szeretnéd.

 

Mindig van egészséges alternatíva, csak gondolkodnod kell egy kicsit 😉

 

Orsi

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.




Almás túrótorta — almás túrós sütemény – gluténmentes, hozzáadott cukor nélkül

Azt a süteményt 2 évvel ezelőtt készítettem el először és imádtam. Most arra készülök, hogy a napokban ismét elkészítem. Alapja egy lengyel túrótorta, ők ehhez tényleg nagyon értenek! A lengyelek a szernyikek, vagyis finom túrótortáknak a specialistái. Így mikor ilyesmit akartam készíteni, anno beírtam a Google-ba , hogy ‘sernik jabłkowy’ /almás túrótorta/, és találtam is egy jó receptet, ami Németországból került Lengyelországba… és most ide… ez tehát egy igazi világkörüli recept! 🙂

 

 

Almás túrótorta RECEPT

Az eredeti recept 1 teljes bögre cukrot ír, én anno csak 9 evőkanálnyit tettem bele, most pedig már azt is eritrittel pótlom. Ezen kívül nincs benne semmi, ami glutént tartalmaz, tehát gluténmentes étrend követőinek is megfelelő.

 

Olyan puha, hogy szinte kanalazni lehetne… mégsem esik szét

 

Azért adtam neki két nevet is, mert formától függően válik tortává vagy süteménnyé. Én célszerűnek láttam tepsiben készíteni, mert a massza meglehetősen sok és eléggé híg. A tortaformát nehezebb kibélelni sütőpapírral és nem vállalkoztam arra, hogy esetleg a híg massza valahol elfolyik.

 

 

Hozzávalók (egy kb. 20*35 centis tepsihez):

  • 750 gr túró (mind félzsíros, de lehet fele félzsíros, fele sovány, max. vagy 500 gr krémes sovány túró + 250 gr félzsírós)
  • 3 tojás
  • 30 gr teavaj
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 6-8 ek. cukornak megfelelő édesítő (pl. eritrit)
  • 1 kg alma
  • 3 dl víz, fahéj, szegfűszeg és 3-4 ek. cukornak megfelelő édesítő (eritrit) az almához
  • pár csepp citrom

 

 

Elkészítése:

  1. az almákat magházuktól megtisztítjuk és feldaraboljuk.
  2. egy lábasba tesszük, öntünk rá 3 dl vizet, megszórjuk őrölt fahéjjal és teszünk bele 1 kisebb darab egész fahéjat is, valamint néhány szem szegfűszeget. 3 ek cukrot is keverünk hozzá, 10 perc alatt puhára főzzük.
  3. ha megfőtt, kiszedjük a kemény fahéjat és botmixerrel pépesítjük.
  4. ekkorra a sütőt már előmelegíthetjük 180 fokra.
  5. ha darabos a túró, akkor botmixerrel pépesítjük (lengyelektől láttam, hogy így csinálják és itt is ajánlatos!), elkeverjük a puha vajjal, 6 ek. cukorral, pár csepp citrommal.
  6. hozzákeverjük a tojásokat és a pudingport.
  7. ha mindez megvan, belekeverjük a pépes almát.
  8. az egészet öntsük a sütőpapírral bélelt tepsibe.
  9. forró sütőbe helyezzük, kb. 50 perc alatt készre sütjük.
  10. hidegen vágjuk.

 

 

 

Jó étvágyat!

 

Angelocska

Angelocska – Workout Girl

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.

 




Mákos guba – liszt-, cukor-, gluténmentes, tejtermék nélkül

Akárcsak a nagysikerű piskóta, a mostani is egy sokak által kedvelt desszert egészséges verziója. Nincs benne se liszt, vagy bármi más, ami glutént tartalmazna, se cukor, se tejtermék.

 

Mákos guba recept

A mákos gubához a vékony kifliket gesztenyeliszttel készítettem, amit BIO boltokban (pl. ebben az olcsó üzletben) lehet beszerezni. Került bele kis eritrit, de mindenki maga döntse el, hogy mit használ. Én nem szeretem a cukrot egy az egyben Xilittel vagy mézzel felcserélni. Vagy teljes egészében eritritet használok vagy a Xilit és méz csak kiegészítés mellé. Az eritrit egy nullkalóriás cukoralkohol, mely mérgező hatása eddig nem ismeretes és nem emeli meg egyáltalán a vércukor szintet, így cukorbetegek számára is tökéletes. Az említett üzletben kevesebb, mint 2000 forint kilója, így a Xilitnél olcsóbb, de nemcsak emiatt jobb választás.

A Cocomas kókusz sűrítmény, ebben a boltban 290 Ft.

 

Hozzávalók 3 adaghoz:

a gubához:
tojás (nálam 65 gr)
gesztenyeliszt (nálam 100 gr)
némi só (2 késhegynyi)
kókuszzsír (1 enyhén púpozott teáskanál)
szódabikarbóna (2 késhegynyi)

továbbá:
fél dl Cocomas + 1 dl víz
50 gr darált mák
1,5 tk. méz (opcionális édesítő)
kevés gyümölcs (nálam 5 szem mazsola és fél főtt körte)

 

Elkészítése:

I. A gubák:

egy nagy tojásból, 100 gr gesztenyelisztből, 1 enyhén púpozott teáskanál kókuszzsírral, 2 késhegynyi sóval és némi szódabikarbónával tésztát készítetünk (tudni kell: a tojás majdnem 70 grammos volt és 2 sárgája volt, tehát érdemes ezzel számolni!),

a sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsi aljába sütőpapírt teszünk,
vizes kézzel hosszú, max. 1 cm átmérőjű vagy vékonyabb hurkákat (kifliket) formázunk – inkább nem a levegőben, bár meg lehet ott kezdeni a sodrást, a tepsin folytatjuk ujjbegyekkel a formázást,
17 percig sütötjük, majd jól kihűtjük, összetördeljük 2 centis darabokra és néhány órán át hagyjuk.

 

II. Az összeállítás

50 gr Cocomast 1 dl vízzel felhigítva, kb. 3 evőkanál eritrittel felforralunk (mehet nagyobb mennyiség is a kókusztejből, ha valaki nagyon puhán szereti a mákos gubát!),
az egyetlen apró bűn a receptben: tehetünk bele kis vanília és rum aromát (akinek van vaníliája, főzze fel vele, áztassa, majd ismét forralja fel, mert a forró kókusztejet tudja a guba magába szívni),
ráöntötjük a kiflidarabokra a forró tejet és elkeverjük vele,
megszórjük és elkeverjük az egészet a darált mákkal,
adhatunk hozzá némi gyümölcsöt: én szórtam rá 5 szem mazsolát, amit mini darabkákra vágtam, valamint kevertem bele kockákra vágott főtt körtét (úgy készült, hogy körtét sima vízben szegfűszeggel főztünk, ha nincs körte, a párolt alma is jó) – ez nagyon feldobta!
adtam hozzá még 1,5 teáskanál mézet, mert úgy gondoltam, méz nélkül mégsem guba a guba,
3 órára a hűtőbe tettem.

 

A körte nagyon feldobta a desszertet, de ha nincs, alma is jó. A mazsolával érdemes óvatosan bánni azoknak, akik számolják a szénhidrátot, akárcsak a mézzel. Érdemes ügyelni arra, hogy a gesztenyeliszt is szénhidrát forrás. Ezért én ezt 3 adagnak számoltam, bár moderált adagok. Férfiaknak inkább csak 2.

 

Metálozott testet,
Angelocska
Angelocska – Workout Girl




Rákóczi-túrós parfétortácskák, expressz házi sárgabarackszósszal – cukormentes

Hagyományos sütemény, jégkrémtorta formában újragondolva. Baracklekvár helyett egy diéta-barátabb (sokszor a diabetikus lekvárok is hozzáadott fruktózt tartalmaznak) és egészségesebb alternatívaként egy néhány perc alatt összedobható sárgabarackszószt készítettem hozzá.

RECEPT:

Hozzávalók egy adaghoz (két 5-6 cm átmérőjű tortácska – én szilikonos muffinsütőformában készítettem, de mini kuglófforma vagy fánksütőforma is jó hozzá például. Illetve ha növeljük a mennyiségeket, nagyobb formában is el lehet készíteni):

1 tojásfehérje
1 tk. citromlé
csipet só
35-45 g cukornak megfelelő édesítő ízlés szerint (nálam 10 édesítőtabletta porrá törve)
csipetnyi őrölt vanília vagy 1 kk. vaníliás xilit
kevés citromhéj
100 g sovány / zsírszegény túró
1 ek. natúr joghurt (csak ha rögös állagú, szárazabb túróval készítjük)

A sárgabarackszószhoz:
2 kisebb sárgabarack
1 púpozott tk. xilit

 

Elkészítés:

Egy kisebb lábosban 3-4 dl vizet forralunk (fontos, hogy a tojásfehérjehab felveréséhez használt fémtál ne érjen bele a vízbe, amikor a lábosra tesszük).

A tojásfehérjét, sót, citromlevet egy mély fémtálba tesszük. Amikor a víz felforrt, takarékra vesszük alatta a lángot, a lábosra tesszük a tojásfehérjés tálat, és a fehérjét robotgéppel kemény habbá verjük. A habverés vége felé adjuk hozzá az édesítőt is. (Ellenőrizzük, hogy hőkezelődött-e a tojásfehérje: kb 55°C-ot kell elérnie ehhez, akkor jó, ha belenyúlva már forrónak érezzük)

cukormentes, egészséges édességA túrót botmixerrel pépesítjük, vagy villával áttörjük. Hozzáadjuk a joghurtot, vaníliát, citromhéjat. Alaposan összekeverjük, majd a tojásfehérjehab felét is óvatosan hozzáforgatjuk.

 

Kisebb formákba rétegezzük a masszákat (ha nem kifordítható a forma, folpackkal béleljük ki): először a habot tesszük bele, két részre osztva, majd erre óvatosan a túrós krémet. Mélyhűtőbe tesszük kb 2-3 órára. Ha sokáig fagyasztjuk, túlságosan megkeményedik, ilyenkor tegyük át egy ideig a sima hűtőbe. Sárgabarackszósszal, és ízlés szerint sárgabarackdarabokkal tálaljuk.

 

A sárgabarackszósz elkészítése:

A barackot darabokra vágjuk, és turmixgépben vagy darálóban pépesítjük (ez el is maradhat, de akkor a szósz főzése közben kell villával szétnyomkodni a darabkákat). A xilitet egy kisebb lábosban (minél vastagabb aljú, annál jobb) megolvasztjuk, rátesszük a barackot, majd gyakran kevergetve néhány perc alatt sűrűre főzzük.

Elkészítési idő: 15-20 perc + fagyasztás

Tápérték adatok:

Egy adagban (2 db tortácska sárgabarackszósszal): 171,6 kcal 15,16 g CH 18,17 g fehérje 2,96 g zsír
Fél adagban (1 db tortácska a szósz felével): 85,8 kcal 7,58 g CH 9,09 g fehérje 1,48 g zsír

 

Jó étvágyat! 🙂

Betti

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Facebook csoporthoz, hogy mindig értesülhess aktuális írásaink megjelenéséről.